Hey there - again! :D (+részlet a 2. fejezetből)

Szia(sztok)! :))
Nem tudom, hogy ki olvassa még a blogot, szóval most bizonytalan vagyok.. :'DD
De, igen... Mint valami kísértet, újra itt vagyok több, mint 1 év kihagyás után, amit elmondhatatlanul nagyon sajnálok, komolyan! o.o" Tiszta ciki, csak úgy se szó-se beszéd félbehagyni egy blogot, az 1.(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) fejezet után! -.- De most mondjátok meg, nem szánalmas?! :''D Szerintem az..
Na mindegy.. Most feltámadtam hamvaimból, akár egy főnix, s ennek "tiszteletére" a blog új külsőt kapott, amellyel csakúgy zárójelben megjegyezném, hogy órákat sz*rakodtam, mire totálisan készen lett... ._. De a lényeg az, hogy kész, nem igaz? :'D
Remélem van még emberke, aki olvassa ezt a légypiszkot, vagy ha csak most találtál ide, üdvözöllek a blogon! ^-^
Ó, és hogy ne csak a rizsázzak, hoztam egy részletet a 2. fejezetből. ;)
Hope You'll like it.. :P


/Avril szemszöge/
Arra ébredtem, hogy valaki a mutatóujjával nyomkodja az arcomat.
- Billy, hagyd a lányt aludni! Él még, ne piszkáld! - hallottam meg Dave hangját.
- Ész mi van, ha nyem?
Ez egy kisfiú hangja volt, úgy öt év körüli. Nem azt mondta, hogy egy tizenkét éves húga van?
- Élek, csak hagyj békén, oké? - ültem fel nyűgösen.
- Na, most neked köszönhetően, felébredt. Kérj tőle bocsánatot! - utasította Dave a kisfiút, mire Billy felém fordult, bűnbánó tekintettel. Jaj, egyem meg, de aranyos!
- Bocánatot kéjek, néni.
Ó, de cukorfalat! Komolyan mondom, megzabálom!
- Semmi baj! És szólíts csak Av-nek, oké? - cirógattam meg az arcát. Mindig is szerettem a gyerekeket.
- Billy, menj ki szépen anyukádékhoz! - mondta David, majd a kisfiú kiment. - Ő az unokaöcsém, Billy. A balesetem hírére, a városba csődült az összes rokonom! Jelenpillanatban a nagynéném és a nagybátyám, valamint anyukám és apukám vannak itt, csak kimentek nekünk kaját venni.
Leragadtam egy szónál: nekünk.
- Nekünk? Nekem nem kell kaja! - tiltakoztam. Nem szorulok mások segítségére!
- Á nem, csak a műtéted óta nem ettél!
Műtöttek. Még mindig nem tudom felfogni, hogy megműtöttek! Mintha, egy idióta kórházi sorozatban szerepelnék! El nem tudom képzelni, hogy egy csavar van a bokámban! Ha a fejembe tették volna, akkor én lennék Avestein? Mert én Av vagyok, nem pedig Frank... Legalábbis a szüleim mindig Av-nek szólítottak, Frankie helyett.
- Jó, oké. De akkor se vagyok éhes.
Ekkor nyílt az ajtó. Négy felnőtt, és egy gyerek jött be.
- Ó, már fel is ébredtél? Sophie Holloway vagyok, David anyukája. - jött felém mosolyogva egy viszonylag magas, karcsú, barna hajú nő.
- Avril Benett. - intettem neki, én is mosolyogva. Ezután mindenki bemutatkozott. David apukáját George Hollowaynek, a nagynénjét Elizabeth Hollowaynek, míg a nagybátyját Frederik Hollowaynek hívják. Elizabethnek van egy vőlegénye, Thomas, tőle van Billy. Tom sajnos nem tudott eljönni, mert valami üzleti megbeszélése van külföldön. De üdvözletét küldi Dave-nek.
- Dave mesélte, hogy van egy húga. Ő most hol van?
Sehol sem láttam azt a bizonyos Lizt.
- Ő még iskolában, de holnap, szombaton, már jön.
Sophie mindig ilyen mosolygós?
- Milyen jó lesz nekem..! Újságírókat nem akartok még hívni? - mondta David, mire alig tudtam visszafojtani a nevetésem. De sikerült.
- Ami azt illeti, a tegnapesti hírekbe bemondták, hogy elütött egy autó... - szólalt meg Elizabeth.
- Tényleg? - kérdezte Dave, teljesen ledöbbenve. A többiek bólogatni kezdtek. - Sztár vagyoook!!!! - kiáltott fel hirtelen, mire mindenki nevetni kezdett.
- Jól van, fiam. Úgy látszik, még mindig hat a gyógyszer. Holnap visszajövünk, remélem, addigra agyilag is jobban leszel. - nyomott kokit Goerge a fia fejére, majd a Holloway család el is ment.